A fiaim már nagyon várták, hogy elkészüljenek a kincses dobozok. Szinte minden fázis után kérdezgették, hogy mikor szárad meg, mikor lehet hozzányúlni. Mikor egy picit száradt, már egyből pakoltak bele, játszottak vele...
Persze ez is adta a motivációt, hogy még este is leüljek és haladjak a dobozokkal. Miután megszáradt az eddig felvitt összes festék, szalvéta és ragasztó, már csak néhány helyen hiányzik a színes festék. Aki gondolja, natúran is hagyhatja, bár akkor is érdemes decoupage lakkal átkenni, hogy tartósabb legyen.
Az ismerős kislánynak készülő láda esetében adott volt, hogy rózsaszín lesz a festés, a fiúk dobozánál pedig a színes szalvétával harmonizáló színeket választottunk. Így került a kék mellé piros, a zöld mellé pedig sárga. A gyerekek is szívesen segítenek a festésben. Így került az elefántos dobozra a sárga és a zöld mellé még a piros is. Hagyjuk őket is érvényesülni, hadd vegyenek részt a festésben. Elvégre az ő dobozuk...
Az akril festéket fel is lehet egy picit hígítani, mert elég sűrű, és könnyebb is vele így dolgozni. A festékek száradása után pedig jöhet egy réteg decoupage lakk, hiszen így sokkal tartósabb lesz a festés és a doboz is.
Aztán bízzuk a gyerekek fantáziájára, hogy mit pakolnak bele.
Jó munkát!