Szeretem azokat az ötleteket, amelyek egyszerűen megvalósíthatóak, és még egyediek is. Ezért is tetszik nagyon Budaházi Briginek az az ötlete, amit a honlapján találtam. Már csak azért is, mert nagyon szeretem a scrapbook megoldásokat. Ez egy minialbum, amit Brigi most aktuálisan a pedagógusnapra ajánl. Persze más neves alkalmakra is elkészíthető, én például tavaly anyák napjára készítettem anyukámnak és a férjem édesanyjának természetesen családi képekkel és hozzáillő verssel. A két albummal elkészültem egy délelőtt alatt, amiben az is benne volt, hogy a fényképeket nyomtattam, verset kerestem. Tehát tényleg könnyen elkészíthető még azoknak is, akik most állnak neki először ilyennek.

Anyukámnak mályvaszínű papírokra készült, anyósomnak égszínkékre.

képtartó 001 másolata.jpg

Mostanra egy aktuális pedagógusnapi vers:

Mentovics Éva: Pedagógusnapra

A-tól ZS-ig megismertünk 
minden betűt mára.
Számokat is tudunk írni
füzetbe, táblára.

Képeskönyvből már egyedül
olvassuk a verset.
Azt is tudjuk, ez nem minden
ez még csak a kezdet.

Vágyunk mindig új tudásra,
jönnek a miértek.
Tanítasz és szeretsz minket,
tudjuk, hogy megérted.

Fáradoztál sokat értünk,
volt öröm, és bánat.
Hálás szívvel nyújtjuk Neked
most e virágszálat.

Elsuttogja e kis virág
hajladozva Néked,
Köszönjük a sok új tudást, 
ezt a vidám évet. 

Ti mit adtok pedagógusnapra az iskolában, óvodában, bölcsődében? Osszátok meg velünk, és persze ha tetszett a fenti ötlet, nyomjatok egy "tetszik"-et.

Címkék: vers ajándék scrapbook pedagógusnap minialbum

A bejegyzés trackback címe:

https://kreativido.blog.hu/api/trackback/id/tr895328936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása