Nagyon tetszett ez a mondat (is) abban a cikkben, amit most ajánlok Nektek. Teljesen új szemszögből közelíti meg a gyerekek tévézését. Sorra veszi a cikkben megkérdezett Gerald Hüther professzor, hogy mi zajlik le a gyerekek fejében, miközben tévét néznek, milyen fokozatokon mennek keresztül, mire rájönnek, hogy nincsenek hatással az ott történtekre. Közismert tény, hogy a tévéműsorban készen kapnak minden képet, és nem kell használni a buksijukat a gondolkodásra. Fontos a megfelelő testérzet ahhoz, hogy a gondolkodásuk is megfelelően alakuljon. Ha a tévé előtt ül, akkor maximum pislog, de más mozgást nem igazán produkál. Ez eddig oké, mármint, hogy érthető, elfogadható és logikus is. Ami nekem abszolút újat mondott, hogy...

az éneklést a lehető legjobb finommotorikus gyakorlatnak nevezi. Na ez már valami. Nemcsak a memóriát fejleszti egy szöveg megtanulása révén, hanem a megfelelő hangot a megfelelő időben kell kiadni. Pláne, ha mindezt kórusban teszi, akkor még a szociális érzékenységet és a csapatmunkát is megtapasztalja. Kár, hogy sokszor az éneklés háttérbe szorul. Míg kisbaba a gyermekünk, addig többet énekelünk, aztán a legtöbb családban ez elmarad. Vagy nem? A gyerekeink nagyon szeretik hallgatni a zenét, a nagyobbik nagyon könnyen és hamar megjegyzi a szöveget és ritkán énekli is. A kisebb pedig inkább a táncos mozgásokban jeleskedik jobban. Zeneileg sokfélét szeretnek, mostanában a rock-os a menő meg a "Dzsungel könyve", az utóbbit ráadásul kazettán hallgatva... Tehát a zene benne van a mindennapjainkban, de az éneklés már kevésbé. Az oviban még sokat énekelnek a gyerekek, de a suliban már kevesebbet. Nyilván a családnak kellene ebben többet tennie, főleg az anyának... (?)

A lényeg a sok mozgás és az éneklés!

Mi erről a véleményetek?